Cégtörténet

A SZOLNOKI VÍZELLÁTÁS ÉS CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE

A Szolnok környéki emberek életét évezredek óta a Tisza és a Zagyva folyó határozta meg. E folyók biztosították élelmük jelentős része mellett ivóvizüket is, mivel a környék ásott kútjai – talajtani okok miatt – sohasem adtak élvezhető ivóvizet. Ásott kútból errefelé csak a várostrom idején (1552), kényszerűségből ittak, de amint megtehették, a Tisza vizéhez folyamodtak. Ezt támasztja alá, a híres török utazó Evlia Cselebi 1665-ös leírása is a víznyerő helyekről: „- E külvárosnak csorgókútjai nincsenek, valamennyien a Tisza és Zagyva folyóból isznak”
Szolnok lakói a vizet vödrökkel, korsókkal és lajttal hordták a folyókról. A Molnár utcában (ma Szapáry utca) a gyalogos vízhordóktól már alig lehetett közlekedni, ezért 1892-ben a város vezetése elrendelte, hogy a vízmeregetők testi épségének védelmére a kocsi közlekedésre szolgáló kőút és a járda között egy padlójárdát, a nedves folyóparton pedig falépcsőket építsenek.
A folyóvizet általában fahordókban, faedényekben tárolták, a benne levő iszaptól összetört timsó hozzáadásával, vagy tiszta fehér szövésű vászonnal szabadították meg, de voltak, akik úgy itták a vizet, ahogy a folyóból meghozták.
Akadtak szép számmal ásott kutak is a városban. Szolnok 1874-es térképén legalább öt gémeskút jelzése látható, (a Fő útról nyíló Nagyrózsa úton, a Tehén és Szél úton és a Disznó piacon) e kutak vízminősége azonban emberi fogyasztásra nemigen volt alkalmas. Ezt bizonyítja a tanács 1874-es jegyzőkönyve is: „Szolnok város területén iható kútvíz nincsen, s a lakosság az ivóvizet a Tisza folyóból meríti”.
Az 1890-es években a felszín közeli talajvíz szennyezettsége és a higiénia általános hiánya sorozatos kolera-, tífusz- és diftériajárványt eredményezett. A járványokat követően egyre sürgősebben merült fel az óhaj, hogy a lakosságot iható és egészséges ivóvízzel lássák el.
A folyók az iparosodás mellékhatásaként elszennyeződtek, ihatatlanná váltak – hasonlóan az elnitrátosodott talajvizekhez. A város lakosságának segítségére érkező Zsigmondy Bélát és a 19. század többi kitűnő bányamérnökét a gondviselés küldte: több száz méter mélyre lefúrt kútjaik segítségével, artézi vízzel látták el az Alföld ivóvízben szűkölködő településeit.
Szolnokon 1893 októberében indultak meg az artézi kutak fúrási munkái, azonban a kezdeti sikerek után csakhamar egyértelművé vált, hogy bár a mélységi vízrétegekből felszökő víz minősége megfelelő, a vízhozam azonban elmarad a városi igényektől. Ekkoriban fúrták (1895) a ma is üzemelő Vásártéri (Eötvös téri) artézi kutat is, melyet napjainkban is sok szolnoki keres fel víznyerés céljából.
A vízellátásnak ez a módja azonban csak átmeneti megoldásnak bizonyult. A kutak gyors apadás miatt, a lakosság nagy része visszatért a Tisza víz fogyasztásához, ezért logikusnak tűnt egy olyan vízmű építése, amely a folyó mellé települ és annak a vizét tisztítva látja el ivóvízzel a várost.
1903-at írtak akkor, amikor a város elöljárói egy Európában is új, de sikerrel kecsegtető műszaki megoldás felől tájékozódtak. Felkérték a vízmű tervezésben jártas Varga József budapesti magánmérnököt, hogy tervezzen Szolnokra olyan vízművet, amely képes a Tisza vizét megtisztítani, majd a lakásokba eljuttatni.
A tervek hamar elkészültek, a gyakorlati megvalósításra azonban még várni kellett, az építési engedélyt csak 1908-ban adták ki. Szolnok város 2 millió koronás kölcsönt vett fel a Magyar Országos Központi Takarékpénztártól, így kiírhatták a versenytárgyalási hirdetményt.
A Szolnoki Felszíni Vízmű 1910-ben készült el, sorrendben ez volt az ország harmadik ilyen vízműve (Debrecen és Szeged után). Létesítését a város rendkívül kedvező helyzete tette lehetővé, egyedülálló volt a hazai közművek sorában, de nemzetközi vonatkozásban is megállta a helyét. A 2400 m3/nap kapacitású, lassú szűrőkkel üzemelő vízmű kezdetben a belvárosban szolgáltatott ivóvizet, majd a 28,5 km hosszú ivóvízhálózat és egy 600 m3-es víztorony (Eötvös tér) folyamatos kiépítésével egyre több utca közkútjához, lakásához ért el a Tisza megtisztított vize.
1910 után folyamatosan növekedett a fogyasztási igény egészen a háborút megelőző időszakig. A könnyű vízvétel lehetősége minőségi ugrást jelentett a szolnoki polgárok életszínvonalában. A fürdőszobák, angolvécék elterjedésével természetes módon megnőtt a keletkező szennyvíz mennyisége is, aminek elvezetésével, mint feladattal, már a Varga-féle terv is számolt. Az egyesített rendszerű szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése – ha némi fáziskéséssel is, de – párhuzamosan történt. A csatornák szállította szennyvizet – jobb híján – a Tiszába vezették a Gábor Áron térnél.
Az 1930-as évek közepén újra súlyos vízellátási gondokkal került szembe a város vezetése, már ekkor felvetődött egy új vízmű építésének szükségessége (Rádi-terv), a háborús viszonyok miatt azonban, ez nem valósulhatott meg.
1944-ben a Szolnokot ért sorozatos légitámadások a vízellátó rendszerben is súlyos károkat okoztak. Mire helyre állították a sérült vízmű telepet, a vezetékeket és a víztornyot, addigra már a mennyiségi igények kielégítése jelentette a legégetőbb problémát.
Megnőtt a lakosok száma és az iparvállalatok fejlesztése is egyre nagyobb vízigényt követelt, így a II. világháború után 3 ütemben akarták megtervezni a meglévő vízmű extenzív fejlesztését és egyes technológiák modernizálását.
Időközben kiderült, hogy az akkori vízművet korszerűtlensége miatt nem érdemes bővíteni. A VIZITERV 1960-ban készített egy beruházási programot, amely egy új, korszerű felszíni vízkezelő berendezés megépítését javasolta, a meglévőtől teljesen függetlenül.
1968-ban újabb beruházási program készült, majd 1972-ben megkezdődött a Mélyépítési Tervezési Vállalat tervei alapján a jelenleg is működő tisztítómű és vízkivételi mű építése. A nagyszabású beruházáshoz 1975-ben nyújtott pénzügyi fedezetet az állam. Az új víztisztító mű átadására 1978-ban került sor, kapacitása 48.000. m3/nap volt, mely az 1968-as vízfogyasztás háromszorosát jelentette. Átadtak továbbá egy vegyszer előkészítő és egy vegyszerbekeverő épületet, két derítőt és egy szűrőgépházat 9 db homokszűrővel.
Az átadást követően a vízfogyasztás tovább növekedett, aminek több oka is volt. Alacsony volt a vízdíj, mert működött az állami díjkiegyenlítési rendszer, valamint hozzákapcsolták a szolnoki vízellátó rendszerhez a Szolnoktól észak-nyugatra található településeket, a Zagyva mellett elhelyezkedő Zagyvarékas, Újszász, Szászberek községeket is. Az ipar pedig abban volt érdekelt, hogy saját vízellátó rendszerének használata helyett olcsó hálózati vizet vételezzen. Ebben az időszakban a Szolnok városi vízfogyasztás 50%-át az ipar vízfelhasználása tette ki.
Az új vízmű 1979-ben megkezdte üzemelését, de a fejlesztések ezzel nem értek véget, a rá következő két évtizedben egymás után egészült ki újabb és újabb műtárgyakkal, berendezésekkel, vezetékekkel, víztornyokkal.
1985 és 1990 között rohamosan megnőtt a vízfogyasztás az öt évig tartó aszályos időszak miatt. Ekkoriban érte el az eddig ismert csúcsot, ugyanis a nyári napokon előfordult napi 70.000. m3-es vízigény is. Ebben az időszakban be kellett vezetni a vízkorlátozás egyes fokozatát, amely a gépkocsi mosási és locsolási tilalmat később az ipari vízfelhasználás mérséklését jelentette.
1990. január 8-tól nagymértékben megnőtt a víz fogyasztói ára, mert a díjszabás 2 Ft/m3-ről 11 Ft/m3-re emelkedett, amelyet az állami díjkiegyenlítési rendszer megszüntetése okozott. Ennek következtében a vízfelhasználás 4,3 %-kal lecsökkent, a korábbiakkal azonos lélekszámú városban 25.000. m3/nap szintre.
Az elmúlt másfél évtizedben az üzembiztonság fokozása és a szolgáltatott víz minőségének javítása játszotta – és játssza ma is – a főszerepet a szolnoki vízmű műszaki fejlesztésénél. 1995-ben valósult meg egy vízminőséget javító beruházás, melynek keretében megépült egy 5000 m3-es víztároló medence, továbbá az automatikai rendszer, a számítógépes folyamat ellenőrzési és irányítási rendszer, és egy új hálózati szivattyú gépház. Az aktívszénszűrők üzembe állításával és a fázisközi ózonozás bevezetésével pedig megszűnt valamennyi addigi szag- és ízprobléma.
1995 és 2000 között a beruházások költségnövelő hatása, illetve az anyag és energiaárak további emelkedése miatt a víztermelés és a vízfogyasztás tovább csökkent.
2000 és 2002 között a vízfogyasztás csökkenésének üteme jelentősen lelassult és a napi vízfogyasztás 20.000 és 35.000 m3/nap között ingadozott.
A VCSM ZRt. napjainkban Európa egyik legjobb minőségű szolgáltatott vizét képes a hálózatba juttatni. Olyan felszíni vízművel rendelkezik, amely a tiszai ciánszennyezés (2000) során is bizonyította, hogy még havária esetén is képes szennyezett nyers vízből egészséges ivóvizet előállítani. E bravúrra azonban többé nem lesz szükség, köszönhetően annak, hogy Szolnok város és Kistérségi Vízellátó Rendszere 2003 óta már polgári védelmi célú tartalék vízbázissal is rendelkezik. Az Alcsi-Holt-Tiszán megépült az új vízkivételi mű, illetve a tisztítási technológia bővült egy mikroszűrővel, hozzá kapcsolódóan egy mikroszűrtvíz tárolóval és egy átemelő egységgel.Mai felfogásunk szerint víziközműrendszer nem lehet teljes egy korszerű szennyvíztisztító mű és csatornahálózat nélkül. A szennyvízcsatorna-hálózat létesítésének azonban a magas nyomásra berendezett központi vízvezeték létesítése és üzemben tartása képezi előfeltételét, hiszen a szennyvízcsatorna-hálózat rendszeres öblögetéséhez mindenkor szükséges vizet csakis a vízvezeték biztosíthatja. Vízvezeték kiépítése nélkül rendszeres szennyvízcsatorna-hálózat egyáltalán nem létesíthető.
A csatornázás történetének megkezdődéshez a legfontosabb felismerés az volt, hogy az emberek rájöttek arra, hogy a szennyvizet minél távolabb kell elvezetni a lakott területektől. Varga József mérnök egykoron így érvelt a csatornázás fontossága mellett: „Ha a hektáronkénti lélekszám 100-on felül van, úgy a szennyvizek és ürülékek a lehető legrövidebb idő alatt eltávolítandók a lakott területről, mert rothadásuk folytán nemcsak a levegőt rontják meg, de beszivárgás folytán megfertőzik a talajt is és bejutván a város alatt levő alluviális rétegbe, annyira megrontják az alluviális rétegben mozgó talajvizet, hogy a városi kutak által e rétegből szállított élvezeti és háztartási vizek annyi ammoniákot, chlort, salétromossavat és egyéb ártalmas elemeket tartalmaznak, hogy azokat sem élvezeti, sem pedig egyéb háztartási czélokra felhasználni nem lehet.”.
A középkorban azonban még nem fordítottak kellő gondot a csatornázásra – a szennyvizet egyszerűen az utcákra öntötték – ami a járványok gyors elterjedését vonta maga után. A városokban később az út két oldalán húzódó nyílt árkokba vezették, az esővíz mellett a szennyvizet is. Később a belső városrészekben pallókkal fedték be az árkokat ami bizonyos értelemben, már előképe volt a zárt csatornarendszernek, melyet a téglából épült csatornák váltottak fel. A legelső csatornázási munkák Angliában kezdődtek meg, a 19. században. Hazánkban – a már többször említett – Varga József (1900-) helyezett nagy hangsúlyt a fentiekben felvetett nyilvánvaló tényre, hogy a „vízvezetéknek szükségképi kiegészítését képezi a csatornázás, és annyira elválaszthatatlan egymástól e két közmű, hogy csakis együtt adnak tökéletes közegészségügyi alkotást”. E sorok mögötti aggodalmak nem voltak alaptalanok. Feltehetőleg a mérnök bizonyos jelekből előre látta, hogy a közműfejlesztések féloldalas irányt fognak venni, és szélesre tárul az ún. „közműolló”. Magyarországon úgy alakult, hogy ma, bő száz évvel Varga tanulmánya után, még mindig messze vagyunk attól, hogy a csatornahálózatra kötött háztartások száma (kb. 70%) elérje a vízellátásban részesülők 96 százalékos szintjét.Szolnok város csatorna közműveinek fejlődése évszámokban:
Szolnokon még az 1800-as évek közepén is fapallókkal áthidalt, nyílt földárkokban vezették el a szenny- és csapadékvizet a Tiszába.
1880 után épültek meg a városban a nyílt árkok helyén az első téglából készült boltozott csatornák – a megyeháza, városháza szennyvizének elvezetésére – közvetlen tiszai betorkolással. A Kossuth térről a Zagyvába vezető közcsatorna, a Főtér, és a Gorove utca házainak elhasznált vizét vitte tisztítás nélkül a folyóba.
Az 1900-as évek elején épült meg a Szapáry utca és a Magyar utca boltozott csatornája, ekkor a hajdani Büge árka főelvezetőként szerepelt, és a mostani tárház helyén külön beömléssel torkolltak a Tiszába. Az északi városrész vizeit a vasúti töltés melletti gödörbe és onnan a Zagyvába vezette egy csatorna.
1911-ben a Felszíni Vízmű és a 28,5 km hosszú ivóvízvezeték-hálózat üzembe helyezését követően kezdődött – a Varga-féle terv szerint – a zárt csatornahálózat építése: a Konstantin úti főgyűjtő, valamint a Baross – Ságvári – Kossuth úti gyűjtőcsatornákkal, egy Tisza parti átemelő teleppel, majd 1912-ben a Szabadság tér, Szent Ferenc utcai övcsatornájával. A csatorna torkolatánál átemelő telep épült. A szennyvíz ekkor még derítés, és tisztítás nélkül került a Tiszába. Csupán annyi történt, hogy a szennyvizet többszörösére hígították, és a torkolat előtt, egy ülepítő és szűrőrácsot helyeztek el, a szennyezések felfogására.
Varga József 1919-ben ismét megbízást kapott a város csatornázási terveinek elkészítésére. Az illetékes Munkaügyi Minisztérium véleménye szerint, azonban ezek a tervek nem feleltek meg a csatornázás követelményeinek. Az akkori politikai viszonyok nem kedveztek a munkálatok elindítására, így még a tervek felülvizsgálatát sem tudták megvalósítani.
A két világháború közötti időszakban újra elkezdődtek a csatornaépítési munkálatok, hiszen Szolnok urbanizációs fejlődésének, egyik fontos pillérét jelentették. 1927-ben megépült a Baross u. kisátemelője. 1935-ben az 50 literes szivattyú helyett 500 liter/mp teljesítményű szivattyút építettek be a nagy átemelő telepen. A csatornázások újbóli megindításához, az 1937-es városrendezési törvény adott nagyobb lendületet.
1938-ban tervek készültek a Zagyván túli terület és a Scheftsik-telep szennyvíz elvezetésére. Még abban az évben megkezdődött a kivitelezés. Megépítették a Scheftdik-telepi gyűjtő és mellékcsatornákat, majd 1939-40-ben a Verseghy út, Városmajor út, Álmos utcákban 1670 m hosszan készültek el a csatornák és a Kertészet (2000 m3/nap kapacitású) mechanikai tisztítótelepe.
1945-re a városban már 15 km hosszúságú csatornahálózat és a kertészeti tisztítótelep üzemelt, és a város szennyvizét három ponton vezették a Tiszába illetve a Zagyvába.
1953-ban elkészül a város átfogó általános csatornázási terve (tervező: MÉLYÉPTERV Budapest, Guadig Béla, Reidner Leodegár). Az elképzelések szerint három vízgyűjtő terület kialakításával valósították meg a szennyvízelvezetést. Az első terület a Zagyván túli rész, a második a Tisza-Zagyva-Ó-szolnoki vasúti pálya és a Budapest-debreceni vasúti fővonal által bezárt terület. A harmadik részt az ún. ipari övezet jelentette a Cukorgyárig.
1954-ben megkezdték a csatornaépítési munkák első szakaszát, melynek keretében a Gábor Áron téri főgyűjtőt alakították ki a Petőfi Sándor utcáig. A csatorna torkolata a Hajóállomás mellett vezetett a Tiszába.
1953 – 56 között kerül sor a Petőfi, Sallai (Kápolna), Ady Endre úti gyűjtőcsatornák építésére.
1962-ben kezdődött el a jóváhagyott beruházási program alapján a második vízgyűjtő terület csatornázása. Ennek keretei között megépítették a Konstantin, Baross, Úttörő, Thököly, Csokonai utcai csatornákat, továbbá a Gábor Áron téri átemelőt (1962-68). Ez utóbbi műtárgy az északi, keleti, nyugati és központi városrész kb. 9 millió m3/év szennyvíz mennyiségét fogadta és juttatta a Tiszába. Ezt követően épült meg a Téglagyár – Nagysándor József út térségének csatornahálózata és a 200 m3/nap kapacitású biológiai tisztítótelep.
1971 – 75. Elkezdődött a Széchényi lakótelep csatornázásának beindulása, a MÁV és a Tiszaligeti csatornahálózat valamint az átemelő bekapcsolása a városi hálózatba.
1983 – 89. Elkészült a Zagyva közműhíd. Az elavult kertészeti és a IX. kerületi tisztító megszűnik, átemelő funkciót kap. Az 1980-as évek végére már öt torkolaton (Dohánygyár, MÁV Ó-szolnoki pályaudvar, Gábor Áron tér, Tiszaliget, Szandaszőlős) keresztül jutott a szennyvíz a Tiszába. Megépült a Nagysándor József úti csatorna és a Thököly úti csatorna összeköttetése, illetve a szandaszőlősi csatornázás I. ütemének üzembe helyezése.
1990 – 98. Befejeződött a szennyvízfőgyűjtő megépítése Szandaszőlős II-III. ütemben, a hálózatra lett kötve Pletykafalu, Alcsi városrész, Kaán Károly út, Kertváros, Pártoskápolna, Csallóköz, Hetényi G. Kórház, Meggyesi telep, Szűcs telep.
A város szennyvizei azonban még mindig tisztítás nélkül kerültek a folyóba, ami környezetvédelmi szempontból nem volt megengedhető. Szükségessé vált a szennyvizek levezetése délre és egy szennyvíztisztító mű megépítése.
A Szennyvíztisztító Mű beruházási programját a MÉLYÉPTERV 1978-ra készítette el. Lényege, hogy a Gábor Áron téren a szennyvizet háromszoros hígítással, bukómű tárgyakon és átemelőn keresztül juttatták a főgyűjtőbe. A főgyűjtő csatornát hagyományos árokásással és csőfektetéssel, vagy az ún. sajtolásos technológiával építették volna meg. Az utóbbi előnye, hogy az úttestet nem kell felbontani, majd helyre állítani.
Az 1983-ban elkészült engedélyezési terv az egész vonalon az új sajtolásos csőfektetési technológiát írta elő. Egy 1989-ben elfogadott vállalati újítási javaslat alapján, a főgyűjtő mélyvezetésű csatornaként épült meg. A tervezett csatorna az egész nyomvonalon (Gábor Á. tér – Mártírok u.-Tószegi u.) sajtolásos technológiával készült el. A kivitelezést a KÉV METRO végezte, a Neu Reformbau GmgH csősajtoló berendezésével és technológiájával.
A szennyvíztisztító mű megépítésére a VIZITERV már 1974-ben tanulmánytervet készített, majd egy év múlva elkészült a beruházási program és ezt követte 1989-ben a döntés-előkészítő tanulmány. A városi szennyvíz tisztítómű kiviteli terveit a Víz-és Csatornaművek Koncessziós Rt. megbízásából a NAIRAM Szennyvíztechnológiai Kft. készítette.
A tisztító tervezésekor Szolnok város már több mint 269 km hosszú csatornahálózattal rendelkezett. Ugyanakkor a kapacitás tervezésekor figyelembe kellett venni a várossal ivóvíz szolgáltatási kapcsolatban álló települések várható szennyvizeit is.
Három évtizednyi előkészület és többszöri meghiúsulás után végül megszületett a városi teljes tápanyag-eltávolításra képes szennyvíztisztító mű amely hosszú távon képes kielégíteni a környezetvédelmi követelményeket.
Az 1999-ben átadott 32.000 m3/nap kapacitású szennyvíztisztító a legmodernebb technológiát vonultatja fel, megvalósítása nagymértékben hozzájárult a környezet és a Tisza folyó, mint élővíz vízminőségének javulásához.

A víz- illetve szennyvíztisztítás technológiájáról bővebben a Felszíni Vízmű és a Szennyvíztisztító Mű pontokban olvashat.

GAZDASÁGI ÁTALAKULÁS

1950-től Városi Villamos és Vízvezetéki Iparvállalat: A szolnoki vízmű kezdetben a városi üzemek egyikeként működött önálló vállalatként, 1963-tól pedig fokozatosan megyei vízművé alakult.
1968-1992. Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat: A vállalat ekkor 76 településen szolgáltatott ivóvizet, működtetett csatornahálózatot és strandfürdőket. A rendszerváltozás után az 1991. évi XXXIII. törvény alapján elkezdődik a vállalat kezelésében lévő állami vagyon önkormányzati tulajdonba adása és a vállalat átalakulása.
1993-1995. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Víz- és Csatornaművek Részvénytársaság: Az új szervezeti forma létszámcsökkentést (173 fő) és szervezeti karcsúsítást (központi anyagellátás, szállítás megszűnt) eredményezett. Három évre alakult a részvénytársaság, zártkörű formában, melyben a tulajdonosi jogokat 100%-ban a települési önkormányzatok gyakorolták. 1995-ben Szolnok Megyei Jogú Város közgyűlése koncessziós pályázatot hirdetett 35 éves időtartamra a város teljes víziközmű hálózatának és létesítményeinek működtetésére. A koncessziós pályázati felhíváshoz csatlakozott a Szolnoki Felszíni Vízműről ellátott Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Zagyvarékas, Újszász, Szászberek települések is. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Kaposvári Kázmér pályázatát fogadta el. A Cégbíróság 1995. augusztus 31.-én jegyezte be a céget egyszemélyes részvénytársaságként, 10 millió forint jegyzett tőkével.
1996-tól Víz- és Csatornaművek Koncessziós Részvénytársaság Szolnok: 1996. január 1-től kezdődően 35 éves időtartamra, a város teljes víziközmű hálózatának és létesítményeinek működtetésére, fejlesztésére és építésére valamit a koncesszió időtartama alatti felújítási munkálatok elvégzése a cég feladata. Tiszavárkony, Vezseny, Tiszajenő, Szajol és Csataszög településeken a koncessziós Rt. szerződéses üzemeltetési formában látta el a közüzemi feladatokat. A megalakulást követően, 3 – az alaptevékenységet kiegészítő – belföldi székhelyű, 100 %-os tulajdoni részesedésű Korlátolt Felelősségű Társaságot alapított a cég.

ANYAGÉRT Víz- és Csatornázási Csöveket Szerelvényeket Értékesítő Kft. a víz és szennyvízágazati tevékenységek ellátásához szükséges anyagok forgalmazását végzi. A kiskereskedelmi tevékenység tapasztalata alapján, a vevői igényeket figyelemmel kísérve folyamatosan bővíti kínálatát, jelenleg közel 2976 fajta árucikket forgalmaz.

VÍZ-CSÖPP Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. tevékenysége a ZRt. és a külső megrendelők részére számítástechnikai szolgáltatások végzése, valamint szoftverek készítése volt. Fő területei a vízdíjszámlázási és hátralék nyilvántartási rendszer programfejlesztése, valamint informatikai rendszer teljes üzemeltetése volt. A Kft. 2015-ben végelszámolással megszűnt, tevékenységét az anyavállalatban informatikai osztályként végzik tovább a Kft. alkalmazottjai.

2002. december 31.: Csataszög település önkormányzata felmondta a bérüzemeltetési formában történő közüzemi feladatok ellátását.
2003. március 31.: Tiszajenő, Tiszavárkony, Vezseny települések önkormányzatai is felmondták a bérüzemeltetési formában történő közüzemi feladatok ellátását, de továbbra is a VCSM ZRt. Szolnok által üzemeltetett szennyvíztisztító telep a települések szennyvizét fogadja be és tisztítja.
2003. március 31.: a koncesszióból kivált Tószeg önkormányzata, de a vízellátása továbbra is a Felszíni Vízműből történik és a Szolnoki Szennyvíztisztító Mű a település szennyvizét fogadja be és tisztítja.
2004. január 26.: a VCSM ZRt. Szolnok részvényeinek tulajdonosa 50-50 %-ban Kaposvári Ágnes és Kaposvári Kázmér. A cég vezérigazgatói tisztségét Kaposvári Kázmér látja el.
2005. január 01.: Besenyszög település szennyvizét is a Szolnok városi szennyvíztisztító telep fogadja be és tisztítja.
2006. november 30.: a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény X. fejezet 171. § alapján a részvénytársaságok működési formáját meg kell jelölni a társaság cégnevében, így a társaság neve: Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zártkörű Részvénytársaság Szolnok.
2007. február 01.: Jászalsószentgyörgy település szennyvizét is a Szolnok városi szennyvíztisztító telep fogadja be és tisztítja.
2013. április 30.: a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény bevezetését követően közös megegyezéssel Szajol település önkormányzata felmondta a bérüzemeltetési formában történő közüzemi feladatok ellátását, de a vízellátás továbbra is a Felszíni Vízműből történik vízátadás formájában és a Szolnoki Szennyvíztisztító Mű a település szennyvizét fogadja be és tisztítja.

A VCSM ZRt. Szolnok a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott, alábbi engedélyekkel rendelkezik: